Azt gondolom, sokat elárul tegnapi produkciónkról, hogy még percekkel a lefújás után is éltette játékosainkat a szurkolótábor. Nagyjából az volt a szituáció, amikor a Csömör edzőjeként először meccselhettem a szentélyben és elcsodálkoztam azon, hogy négygólos vereség után miért ünnepli csapatát a Bocskai Katonái szurkolótábor. Most már a HTE edzőjeként átélhettem azt, amikor a szimpatikus veszteseket ünneplik. A magamfajta eredmény centrikus trénernek ez ugyan idegen, mégis nagyon sokat jelent, hiszen ez is azt mutatja a mellettünk állók értékelték erőfeszítéseinket és látták mindent megtettünk a sikerért.
A vereség feldolgozásában azonban ez a gesztus nagyon sokat jelent mindannyiunknak. Kikapni sosem jó, pláne nem hazai pályán. Mégis azt mondom, büszke vagyok játékosaimra. Nagyot küzdöttek, sokat dolgoztak és egyenrangú ellenfelei voltak a jelenlegi legjobb magyar női futsalcsapatnak amely két éve egyeduralkodónak számít a sportágban. Voltak, akik a mérkőzés után kifejtették, hogy semmivel nem játszott jobban ellenfelünk, mint mi és nem látszott a tudásbeli különbség. Ez a vélemény hízelgő ránk nézve ugyanakkor látni kell, hogy az Astra ereje éppen abban van, hogy képes 40 percen át ugyanolyan tempóban játszani és könyörtelenül képes kihasználni az ellenfél pillanatnyi kihagyásait.
Az első félidőben nagyon okosan játszottunk, nem adtunk teret ellenfelünk klasszisainak és talán több helyzetünk is volt, bár az is igaz, hogy az Astra háromszor találta el a kapufát mi csak egyszer. Jól működött a védekezésünk, Tell Zsófi és Hummel-Smuczer Angéla bár öt hete nem állt a rendelkezésemre mégis a kezdőbe jelöltem őket, mert kondicionálisan ők vannak a legjobb állapotban. Remekül játszottak, de ezt valamennyi futsalosunkra el tudom mondani, akiket pályára küldtem. Nagy Ági vezető találata után elkerülhető gólt kaptunk, amiből tanulni kell, de szerencsére ez sem tört meg minket és Sebestyén Györgyi góljával, egygólos előnnyel mehettünk pihenőre. Sikerült megfékeznünk a második játékrész elején is ellenfelünk támadásait és tartottuk a különbséget. Benne volt a levegőben az egyenlítés éppúgy, mint az, hogy két góllal vezessünk. Érezhető volt, hogy nagy jelentősége lesz annak melyik csapat talál be a második félidőben először. Voltak lehetőségeink, de sajnos Vincze Anikó is legalább olyan jól védett, mint Torma Lilla aki élete formájában van, nagyon feldobta őt a válogatott meghívó. A második félidő közepére átvette az irányítást az Astra , kénytelen voltam időt kérni, de sajnos nem tudtuk elkerülni, hogy kiegyenlítsenek. A hajrá pedig nekik jött ki jobban szépségdíjas találatot szereztek, a kapuslehozatallal is megpróbálkoztam, de sajnos elpasszoltuk a labdát így nem tudtunk pontot szerezni.
Ha egy csapat kikap ott az edző felelőssége az első, ami szóba kerül. Azt gondolom a második félidőben talán indokolt lett volna Benkő Mónikát vagy Farkas Évit is pályára küldenem, de hittem abban, hogy a kimondottan jól játszó támadóink közül valaki eldönti a mérkőzést. Ahogy azt korábban is megtették. Nem így történt így utólag tehát azt kell mondjam nem döntöttem jól.
14 hónap után vesztettünk, de valahol ez sajnos papiforma vereség volt annak ellenére is, hogy volt esélyünk a pontszerzésre. Ezen a meccsen nem éreztem, hogy rosszabb csapat lennénk, de azt igen, hogy nem vagyunk kellően összeszokva. Kitűnő meccs volt, amiből sokat profitálhatunk a későbbiekben.

Játékosaimat osztályoznám ezúttal is: