Nyírbátor: Tóth Sz. – Szabó R., Kornutjak, Ambrusz, Bagi Á., Lakatos L., Müller Zs., Terdik (Kinál, 91.), Illés Gy. (Kovács Gergő, 89.), Hornyák M., Török I. (Boros D., 61.).
Megbízott játékos-edző: Ambrusz Árpád.
Hajdúböszörmény: Somogyi M. – Andorkó (Kis G., 61.), Nagy P., Kovács Gergő Miklós, Tatár (Lovas M., 87.), Papp N., Barzsó, Jeremiás, Sólyom (Nagy M., 75.), Molnár T., Lukács R.
Edző: Elek Norbert.
Gól: Terdik (77.), Lakatos L. (79.), Hornyák M. (92.).
Jó: Kornutjak, Ambrusz, Müller Zs., Illés Gy., Terdik, illetve Papp N.
Gólt ugyan nem hozott a szombati nyírbátori NB III-as bajnoki első félideje, de változatos játékot annál inkább. Az alsóházi csapatok helyosztó meccsének elején a böszörményiek domináltak, de idővel átvette a kezdeményezést a Nyírbátor, fölényét szögletek jelezték.
A helyzetekre a második félidőig kellett várni, amikor talán már nem volt akkora a hazai dominancia, de a kapuig többször eljutottak. Terdik Zsolt első próbálkozását még védte a böszörményi kapus, az ősz bátori gólfelelőse a hajrá kezdetén résen volt, és a kapuba pofozta a lecsorgó labdát, majd Lakatos László mértani pontosságú szabadrúgással biztosította be a győzelmet. Hornyák Marcell fejesgólja tette kerekké a történetet, utána már a középkezdésre sem maradt idő. Égető fontosságú három ponthoz jutott az NYFC, és ezzel megelőzte a tabellán a böszörményieket.
Ambrusz Árpád: – Hetek óta jó úton járunk, és most ez végre remek eredménnyel is párosult. Örülök a magabiztos győzelemnek, és annak is, hogy végre nem kaptunk gólt.
Elek Norbert: – Egy újabb mérkőzésen segítettük győzelemhez az ellenfelet. Nem igazán játszottunk jól, de azért egy pontot elhozhattunk volna. Sajnos ismét súlyos egyéni hibákból kaptuk a gólokat.
forrás: szon.hu
Vagyonkezelő szabadtéri labdarúgó kupa 7. utólsó fordúló rájátszás
Fegyi
2016.10.26. 09:04
SANTANA -DEFALT 0-4
G: Szepesi, Asztalos R.,Blága,Tóth Cs.
CSANDA-VILL- NAGÉV-DARAZSAK 3-5
G:Siket Gy.,Burai,Balogh I. ill Sallai 4,Kiss L.
BOCSKAI KATONÁI-TIKI-TAKA 3-2
G:Zelizi B.,Török Z.,Kovács T ill Szatmári 2
TÖMB I.- GÓLÖZÖN 15-3
G:Gyöngy 5,Lovas 4,Kónya,Fodor J. 2-2,Matyi,1öngól ill.Fazekas,Szabadi,Berta
NO NAME - EGY GÓLT SE 5-3
G:Fehér L.,Rácz 2-2,Szél ill Szabó K. 2,Zolnai
TÖMB II.- FOCI 2-3
G:Sütő,Sóvári ill.Nagy L.,Kiss P.,Uzonyi
RETRO BÜFÉ -OCTOPUS-M 2-8
G: Nagy D. 2 ill Benke 3,Bácsi 2,Pokoláb,Szabó M.,Molnár G.
TUNGSRAM SE -CUTLER DRAGON GYM 5-6
G: Vincze Cs.3,Oláh,Andorkó P. ill Fodor T.,Ludánszky 2-2,Csatári D.,Nemes
Böde Dániel mellet több kiváló labdarúgó is részt vesz a pályaavatón
2016.10.23. 10:56
Meghívó!
Hajdúböszörmény Város Önkormányzata és a Hajdúböszörményi Torna Egylet
Tisztelettel meghívja Önt
a nagy műfüves pálya felújítási munkálatainak
ünnepélyes átadására.
Köszöntőt mond:Kiss Attila polgármester
A létesítményt átadják: Csige László a Hajdú-Bihar Megyei MLSZ igazgatója Böde Dániel MAGYAR VÁLOGATOTT labdarúgó, a Ferencvárosi TC játékosa.
A létesítményt átveszi:Komáromi Imre a HTE elnöke
Időpont: 2016. október 24. (hétfő) 15.00 óra
Helye: Városi Sport és Rendezvényközpont (Hajdúböszörmény, Vásár tér 27.)
Gálamérkőzés
Böszörményi Legendák vs. Debreceni Legendák
15.30 óra
Hajdúböszörményi legendák:Nagy Sándor, Kovács Barna Zoltán - Fegyveres Imre, Berta László, Pipó Sándor, Csatári Sándor, Kocsis Antal, Abari László, Papp Ferenc, Hortó Attila, Kiss Antal, Kiss János, Szabó Imre, Darányi Antal, Burai István, Varga Zoltán, Sütő József, Kapus Sándor, Frida Ferenc, Fodor János, Szilágyi Mihály.
Debreceni legendák:Horváth Béla, Téglási Gábor - Bernáth Csaba, Sándor Csaba, Vadicska Zsolt, Szathmári Csaba, Dombi Tibor, Ronald Habi, Sándor Tamás, Madar Csaba, Kerekes Zsombor, Igor Bogdanovic, Kiss Zoltán.
U11-U13 Bozsik alközponti torna, több település részvételével!
16.00 óra
Minden Érdeklődőt Szeretettel Várunk!
Tisztelet a hősöknek - Emlékezzünk 1956-ra
2016.10.23. 10:30
Fontos Győzelem a Hatvan Ellen – NB III Keleti - csoport
2016.10.23. 10:06
Hajdúböszörményi TE - FC Hatvan 2–1 (0–0)
Hajdúböszörmény,Városi Sport és Rendezvényközpont 250 néző.
Vezette: Újhelyi T. (Ambrus D., Pipicz N.)
Hajdúböszörmény: Somogyi M.– Andorkó S., Nagy P., Kovács G., Tatár E., Szathmári Zs., Barzsó A. (Kis G.), Jeremiás G., Sólyom M., Molnár T. (Papp N.), Lukács R.
Edző: Elek Norbert.
Hatvan: Gyualy G.– Tóth M. (Hajdu I.), Barthel G., Nagy D., Bárkányi A. (Nehéz M.), Mundi Z., Szabó R., Karácsony D., Németh Sz. (Simon M.), Purzsa M., Ács Á.
Edző: Híres Gábor.
Gól: Lukács R., Sólyom M., illetve Ács Á.
Kiállítás: Szathmári Zs.
Nagyon fontos mérkőzés előtt álltunk a 12.fordulóban, fogalmazhatnánk úgy is, hogy hatpontos meccs,előtt álltak a fiúk, melynek az első félidejében inkább a hevesi gárdának volt több lehetősége. Először Purzsa Máté előtt adódott lehetőség a gólszerzésre, a védő öt méterről Somogyi kezébe emelt a lasztit, majd a 33. percben egy beadás után Tóth Máté fejelhetett a hálóba, de a játékvezető úgy ítélte meg, hogy középhátvéd lesről tette ezt, így nem adta meg a gólt.
A második játékrészt azonban jobban kezdte csapatunk, amely négy perc alatt két gólt is szerzett, ekkor még nem tudtuk, hogy ezzel meg is nyerjük a találkozót: először egy szabadrúgás után Lukács Richárd lőtt nyolc méterről Gyulay hálójába, majd baloldali beadás után Sólyom Máté érkezett a rövid saroknál és a kapuba fejelt. Az 56. percben azonban Szathmári Zsolt kezezés miatt megkapta második sárga lapját, így emberelőnybe került a Hatvan gárdája. A 69. percben sikerült is kihasználni az emberelőnyt a vendégeknek, a szépítő találatot Ács Ádám érte el, egy indítást követően. A hajrában már több gól nem esett, ha nem is a szezon legjobb játékával sikerült nyernünk, de a három pont a HTE neve mellé került, mely a végelszámolásnál még jól jöhet.
Elek Norbert: – Nagyon fontos győzelmet arattunk, régen volt már ilyenben részünk. Az első félidőben nem ment annyira a játék, a második játékrészben viszont úgy játszottunk, ahogy kell. Pont amikor kezdtünk belelendülni a játékba, sajnos jött egy kiállítás. Ennek ellenére a fiúk nagy szívvel játszottak és megérdemelten nyertünk.
Híres Gábor: – Sajnos továbbra sem tudjuk átlépni saját árnyékunkat, a semmiből gólokat kapunk, miközben elöl a legnagyobb lehetőségeket is elpuskázzuk.
Gratulálunk a Győzelemhez!
Hajrá Böszi !!! Hajrá HTE !!!
Kézilabda hírek
2016.10.21. 09:36
fotó/forrás: haon.hu
Az NBII női felnőtt és junior csapatunk Debrecenbe látogatott. Ahonnan egy győzelemmel tértünk haza.
DVSC KKFT II. - Hajdúböszörményi TE 33 - 28
Nagy Attila (HTE):- A 42. percben 5 góllal vezettünk, ekkor valami megváltozott. Hogy mi, nem tudom. Tanulni kell ebből a vereségből és össze kell magunkat kapni, ha bajnokságot szeretnénk nyerni! Gratulálok a Debrecennek!
Junior:
DVSC KKFT II. - Hajdúböszörményi TE 28 – 29
Szerdán rendezték a Magyar Kupa második fordulóját, az NB II-es böszörményiek az első osztályba kerülést megcélzó Szeged KKSE együttesét látták vendégül. Csapatunk sajnos nem tudta megnehezíteni az esélyesebb Tisza-partiak dolgát, Nagy Attila tanítványai 35–15-ös fiaskóba futottak bele.
Hajdúböszörményi TE- PC Trade Szeged KKSE 15-35 (6-15)
Bakó Botond (Szeged):- " Kötelezően hoztuk a győzelmet. Nehéz mit mondani, mivel az ellenfelünk céljai, játékos állománya is teljesen más, mint a miénk. A lányok a nagy különbség ellenére is koncentráltak és próbálták a legjobbat nyújtani. Új felállásban is gyakoroltunk, olyan összetételben, melyekben eddig kevesebbet."
forrás: szegedkkse
Az NBII férfi felnőtt csapatunk Egerbe látogatott, ahol nyerni tudtunk.
Eger SBS Eszterházy U23 - Hajdúböszörményi TE 29-30
Eger, körcsarnok, 35 néző.
V.: Acsai, Kolarovszki.
Kiállítások: 6, ill. 6 perc.
Hétméteresek: 4/3, ill. 4/4.
Váczi Sándor (Eger SBS): – Jó úton haladunk, de nagyon sok még a hiányosság. Ha ezeket pótoljuk, akkor az ilyen szoros meccseket már meg tudjuk nyerni.
Bakos Károly (HTE): - Egy izgalmas, küzdelmes mérkőzésen sikerült a 2 pontot elhozni! Gratulálok a csapatnak a győzelemhez!
OSB fiú D csoport
Tiszavasvári SE- Hajdúböszörményi TE 41 - 31
OSB leány D-1.csoport
Mezőkeresztes VSE - Hajdúböszörményi TE 15 - 14
Gyermekbajnokság FU14 II.osztály
BMSE - Hajdúböszörményi TE 21 - 22
Hajdúböszörményi TE - Nádudvari ASK 18 - 26
Pályaavató - Meghívó
2016.10.21. 08:45
Várunk mindenkit sok szeretettel !
Meccsajánló - NB III
2016.10.17. 15:15
Ötgólos győzelem az ETO ellen – Női futsal NB I
2016.10.17. 10:36
Női NB I, 5. forduló
Hajdúböszörményi TE – Árkád ETO 6-1 (2-0)
Hajdúböszörmény, Városi Sport és Rendezvényközpont, 150 néző.
Az ETO ellen aratott ötgólos győzelemnek köszönhetően csapatunk továbbra is veretlenül áll a női NB I-ben. Lányaink és vezetőink is mindent megtesznek a sikeres szereplés érdekében és komolyan veszik valamennyi mérkőzést. Igaz, ha nem is a legerősebb keretével tudott kiállni most az ETO, ezt a siker mégis a Quirikó Vivien által irányított csapat érdeme! Meglepődve olvastuk Molnár Attila (ETO) edzői nyilatkozatát melyben, bírálja a HTE-t, hogy nem merte felvállalni, hogy a legjobb ETO ellen álljon ki, tudomásunk szerint a HTE-t nem keresték meg halasztást illetőleg, így egy kicsit falsnak érezzük ezt a nyilatkozatot!
Tell Zsófia két gyors gólja megadta az alaphangot, s volt lehetőség arra is, hogy az első félidőben eldőljön a találkozó, de Bocsárdi Eszter jó formában védett, s neki is köszönhető, hogy a félidő lefújása pillanatában „csak” kétgólos volt az előnyünk. Ami a 22. percben egyre csökkent de Dikanová szépítése után Farkas „Kicsi” Éva visszaállította a különbséget, s ezután sebességbeli fölényünket kihasználva felőröltük az ETO ellenállását. Külön öröm, hogy nemcsak a kezdősor tagjai, hanem a cserék is tevékeny részesei voltak a 6-1-s győzelmünknek, amit javuló játékkal értünk el. Bizakodva, de nem elbizakodva utazhatnak kedvenceink a következő két összecsapásra, Szekszárdra illetve Tolnára. Bizonyára sokkal nehezebb lesz ezeken a helyszíneken diadalmaskodni, mint a mai napon, de nem féltjük futsalosainkat.
Quirikó Vivien: - Igazi csapatmunka eredménye ez a győzelem, minden játékos hozzátette a részét a sikerhez. A legutóbbi meccsünkhöz képest sokkal fegyelmezettebb volt a védekezésünk, és a támadójátékunk is pontosabb és kreatívabb volt. Gratulálok a lányoknak!
Molnár Attila (ETO): - Gratulálok a HTE - nek a győzelemhez, jobb csapat jelen pillanatban, mint az én több sebből vérző alakulatom. Nem éreztem azt a meccsen, hogy ekkora lesz a különbség az eredményben, mert ez a játékban nem látszott. Kettő egy után kapufát lőttünk, helyzeteket alakítottunk ki, de nekünk semmi nem pattan befelé. Ilyen passzban vagyunk. Egyre többet tudunk a futsalról, de sajnos előre játékunkban nincs dinamika, valljuk meg őszintén lassúak vagyunk, ezen változtatnunk kell. Egyetlen dolog zavar, mégpedig az, hogy egy bajnoki címre prosperáló csapat miért nem meri felvállalni, hogy egy teljes kerettel felálló ETO-val játsszon, miért éri be egy csonka csapat legyőzésével. De gondolom, ez csak az én problémám, mert amit a szabályok megengednek, azt bolondok lennének nem kihasználni. Én megdicsérem a csapatomat a vereség ellenére, mert minden megbeszélt futsal elemet felhasznált, és nagyot küzdött és emelt fővel jöhetett le a pályáról.
Szép volt csajok, Gratulálunk a Győzelemhez!
Hajrá Böszi !!! Hajrá HTE !!!
Háromszor is hátrányba került, de végül nyert a HTE II - Nöi futsal NB II
2016.10.16. 11:50
fotó: Kovács Gábor (Gabeszfotó)
Hajdúböszörményi TE II – Nyírség NSC 4-3 (2-2)
Hajdúböszörmény, Városi Sport és Rendezvényközpont, 100 néző.
Játékvezetők: Szabó Ferenc Szilárd – (Forgács Krisztián,Vasas György)
Izgalmas, fordulatos és kimondottan küzdelmes mérkőzésen tartotta otthon a három pontot a Hajdúböszörményi TE, de ezúttal a vesztes is minden dicséretet megérdemel. Bár a mérkőzés előtt szinte mindenki magabiztos hazai sikert tippelt, de a nyíregyháziak erről nem akartak tudomást venni és nem adták olcsón a bőrüket Király Lilláék.
Háromszor is vezettek a böszörményi katlanban, de Quirikó Vivien csapatában volt tartás és mindannyiszor vissza tudtak jönni a meccsbe, s a 32. percben szerzett Nagy Mária találattal végül, ha nehezen is, de a HTE hozta a kötelezőt és megnyerte az összecsapást. Soha rosszabb bajnokit, ebből a derbiből mindkét alakulat sokat profitálhat a jővőben.
HTE: Varga Linda – Bölömi Ibolya, Czégény Zsuzsanna, Nagy Mária, Sipos Bernadett
Nyírség: Preg Nikolett – Bodor Renáta, Nagy Boglárka, Fekete Henrietta, Király Lilla
Csere: Szabó Ivett, Hudák Karolina, Balogh Erika, Ladács Virág
Edző: Kósa János
Gólszerző: Czégény Zsuzsanna (2), Király Lilla (öngól), Nagy Mária illetve Király Lilla (2), Ladács Virág
Kósa János (Nyírség NSC): Nem érdemeltünk vereséget, jól játszott a csapat háromszor vezettünk sok helyzetet dolgoztunk ki. Tanuljuk még ezt a szép sportágat,de láttam biztató jeleket.