Egységben az erő – Női futsal |
|
2016.09.01. 14:05 |
Tornagyőztesen tértek haza futsalos lányaink a VI. ELTE BEAC Kupáról! A tornagyőzelemről kérdeztük őket, melyről mindhárman nagyon egységesen nyilatkoztak!
Quirikó Vivien: - Nagyon örülök a tornagyőzelemnek, nagyot küzdöttünk érte! Ismét láthattuk, hogy igencsak erős lesz az NB I mezőnye, de fel tudjuk venni a versenyt a többi csapattal. Mind a Szekszárd, mind a Tolna komoly játékerőt képviselő, jól felkészített együttes, ugyanakkor nem legyőzhetetlenek. Azonban nekünk is felkészültnek és koncentráltnak kell lennünk, mert ezek a csapatok - kiváltképp az ukrán játékosokkal megerősített Tolna - könyörtelenül kihasználják ellenfelük hibáit. - A tornák végeztével nincs vége a felkészülésnek, és legfőképpen nem szabad elbíznunk magunkat, hiszen ezek a mérkőzések is megmutatták, hogy melyek azok a játékelemek, amelyekben még javulnunk kell a bajnokság kezdetéig, ahol is a tavalyi bajnok és kupagyőztes ASTRA lesz az ellenfelünk az 1. fordulóban. Még egyszer gratulálok a lányoknak az ELTE-BEAC Kupához, és köszönjük szurkolóinknak, hogy elkísértek minket!
Pádár Anita: - Nagyon boldog vagyok, hogy a tavalyi évhez hasonlóan sikerült az ELTE - Kupát megnyernünk. Nagyszerű mérkőzéseket játszottunk, többek között két nagyon erős csapattal a tavalyi 3. helyezett Szekszárddal, és az Ukránokkal megerősített Tolnával. Teljes kerettel tudtunk részt venni a tornán, egységesek voltunk, és látszott a győzniakarás minden játékoson! Ha így folytatjuk, még nagyon sok örömet szerezhetünk Szeretett Klubunknak és Szurkolóinknak. Hajrá HTE!
Vígh Renáta: - Az ELTE KUPA idén is egy rendkívül színvonalas torna volt, ahol a legjobb csapatok mérhették össze tudásukat a pályán. Minden csapaton érződött, hogy játékosai győzni szeretnének és igyekeznek tudásuk legjavát nyújtani a mérkőzéseken. A Hajdúböszörmény színeiben ez volt a második pályára lépésem és úgy érzem, hogy egyre jobban sikerül beilleszkednem a csapatba. Nagyon jó az egység, kölcsönösen segítjük egymást a játék során. Legjobb visszajelzése mindennek, hogy idén is a HTE csapata vihette haza a vándorserleget és nagy örömömre szolgál, hogy ezúttal én is velük együtt küzdhettem a győzelemért. Saját magamat tekintve elmondhatom, hogy nagyon élveztem a játékot, viszont igazán elégedett akkor lettem volna, ha a helyzeteim kapuba találnak. Bízom benne, hogy a későbbiekben még pontosabb és eredményesebb tudok lenni, hogy ez által is segíthessem csapatomat. A tornán vívott 5 mérkőzés visszajelzést adott számunkra arról is, hogy a bajnokság kezdete előtt, hogy állunk kondicionálisan, valamint két esetben volt lehetőségünk „gyakorolni” a büntető lövések kiélezett, izgalmakkal teli légkörében. Szerencsére mindkétszer győztesen sikerült kikerülnünk a párbajból, melyben jelentős szerepe volt kapusunk kiváló teljesítményének is. Hajrá Böszi !!! Hajrá HTE !!!
Köszönjük Szépen Lányok !
GRATULÁLUNK!
További jó felkészülést kívánunk a csapatnak!
|
Jó a döntetlen, de mi győzni megyünk Tiszaújvárosba – Nagy Péter |
|
2016.08.30. 10:47 |
Fotó: Horváth Tamás
15-s mezben Nagy Péter a Jászberény ellen.
- A 3. fordulót követően igen nagy fejtörést okozott Elek Norbertnek, hogyan állítsa össze a Jászberény ellen a hátsó alakzatot, hiszen két meghatározó ember is hiányozni fog az addigi összeállításból. Lovas sérülés miatt, Andorkó családi elfoglaltsága miatt nem állt a csapat rendelkezésére. Hét közben még egy edzőmeccset is bevállalt az NB I-es Mezőkövesd ellen, csak azért, hogy megtalálja a legjobb összeállítást trénerünk.
- Most, hogy túl vagyunk már a Jászberény elleni bravúros győzelmen, nyugodtan mondhatjuk, hogy sikerült neki megtalálni a megfelelő egységet, a (Nagy Péter – Kovács Gergő – Tóth Viktor – Tatár Eduárd) kvartett, igen jól működött, akik közül most Nagy Pétert kérdezzük a mérkőzésről és soros ellenfelünkről.
- Péter a Kazincbarcikától érkezett hozzánk a nyári átigazolási szezonban, de játszott ő, Mezőkövesden, Jászapátiban, Bükkábrányban és a Miskolc NB I-es futasalcsapatában is megfordult, így személyében egy rutinos játékossal bővült a HTE kerete. Mielőtt még rátérnénk az interjúra, Szeretettel Köszöntjük Pétert, aki mai napon ünnepli 28.-ik születésnapját ! Isten Éltessen Peti !
Először is GRATULÁLOK a szombati győzelemhez, óriásit küzdött a csapat, úgy gondolom, hogy megérdemelten tartottuk itthon a három pontot! Hogyan értékelnéd a Jászberény elleni bravúros győzelmet?!
- Úgy gondolom a csoport egyik legerősebb csapatát sikerült megverni. Játszottunk már ennél jobban is, de azt láthatta minden néző, hogy ha nem is ment úgy a játék, de a csapat mindent bele adott, csúszott-mászott 90 percen keresztül a pályán! Nagyon jó társaság jött össze az őszre, ha így folytatjuk, a bajnokság kellemes meglepetése leszünk!
Az 5. fordulóban a Tiszaújvároshoz látogat, a HTE, mit vársz attól a találkozótól?!
- A Tiszaújváros hasonló csapat, mint mi, nüánszok fognak dönteni a meccsen. Azt szokták mondani, feljutó csapatnak idegenbe jó a döntetlen, de én ezt a meccs előtt látatlanba nem fogadnám el! Ahogy a 2 hónap alatt megismertem a csapatot, mondhatom ezt az ő nevükben is, hogy győzni megyünk szombaton Újvarosra!
Köszönjük szépen Peti, jó felkészülést és HTE gólokban gazdag mérkőzést kívánok a Tiszaújváros ellen!
Hajrá Böszi !!! Hajrá HTE !!!
|
Elek Norbert többet vár a Hajdúböszörménytől, mint a bennmaradás |
|
2016.08.30. 07:57 |
Remek eredményt ért el a hétvégén a Hajdúböszörményi TE, hiszen legyőzte a nyáron jól erősítő Jászberényi FC együttesét. Elek Norbert vezetőedzővel beszélgettünk.
Fotó: www.putnokfc.hu
Hajdú-Bihar megye bajnokaként újoncok az NB3-ban. Hogy sikerült a nyári felkészülés?
- Az elmúlt négy forduló után úgy gondolom kijelenthető, hogy jól sikerült a hathetes felkészülés, melynek során egyhetes edzőtábort is be tudtunk iktatni a helyi fürdő területén.
Történt-e a nyáron jelentős változás a játékosállományukban?
- Igen történt, de a megfelelő szereplés érdekében szükséges volt. Elsősorban a védelem és a kapusposzt megerősítése volt a fő célunk. Jöttek rutinosabb játékosok, de igazoltunk fiatal tehetséges fiúkat is.
Milyen célokkal vágtak neki a pontvadászatnak?
- Újonc csapatnál cél a bennmaradás. Én azért többet várok a csapattól.
Az eddigi eredmények figyelemreméltóak, négy mérkőzésből két győzelem, egy döntetlen, egy vereség. Hogyan értékeli ezeket a találkozókat?
- Hosszú még a bajnokság, jól sikerült a rajtunk, de vannak dolgok, amikben sokat kell fejlődni.
Elsősorban miben különbözik az NB3 a megye 1-től? Milyen tényezőknél érezni elsősorban a váltást?
- Először is gyorsabb a játék, nincs annyi idő egy játékhelyzet megoldására, mint a megyei bajnokságban. A másik dolog hogy itt már a taktika nagyobb szerepet kap, szervezettebbek a csapatok.
Az elmúlt hétvégén a Jászberényi FC, az egyik bajnokesélyes legyőzésével a forduló talán legnagyobb meglepetését okozták. Milyen volt a meccs képe? Melyik együttesnek volt több helyzete?
- Jó iramú mérkőzés volt. Sikerült megszerezni a vezetést a meccs elején. Voltak az ellenfélnek is nagy helyzetei, de nekünk is volt lehetőségünk a gólszerzésre különösen a második félidőben.
Fotó: Horváth Tamás
Hogyan esett a gól?
- Baloldalon a védők mögé beívelt labdát Benke vezette a kapusra és nagy erővel lőtte a hálóba.
Mely játékosok azok, akik a húzóemberei a csapatnak?
- Legnagyobb erényünk hogy igazi csapat vagyunk. Jó az öltözőben és az edzéseken is a hangulat. A mérkőzéseken pedig mindenki alázattal teszi a dolgát. Természetesen vannak meghatározó játékosok, mint Nagy Péter, Kovács Gergő, Jeremiás Gergő, Benke Norbi, Barzsó Attila.
A hétvégén egy újabb nagyhal, a Tiszaújváros otthonába látogatnak. Hogyan készülnek, és mire számít ezen az összecsapáson?
- A megszokott módon készülünk. A Tiszaújváros jó csapat lett idén, nehéz mérkőzésre számítok, de mindent megteszünk a győzelemért.
írta: Szécsi Józse /nb3foci.hu
|
Tornagyőztes a HTE NB II-es és Junior kézi-csapata |
|
2016.08.29. 15:30 |
fotó/forrás: abony.hu
Az elmúlt hétvégén Makai Mátéra emlékeztek Abonyban
Az Abonyi Kézilabda Klub idén is megrendezte a nyári felkészülés alatt a Makai Máté emléktornát. Ezen, ha mondhatni a helyi sportélet jeles eseményével minden évben megemlékezünk kiváló sporttársunkról, nagyszerű barátunkról, embertársunkról, mindezzel együtt felkészülési, versenyzési lehetőséget biztosítunk a résztvevő csapatok számára.
Ezúttal Hajdúböszörményi TE, Karcag VSE, Túrkevei SE és természetesen az Abonyi KC csapattai képviseltették magukat junior és felnőtt csapattal.
Junior mérkőzések:
Abonyi KC – Túrkevei VSE 19:23
Hajdúböszörményi TE – Karcag SE 20:18
3-4. helyért Abonyi KC – Karcag SE 27:16
1-2. helyért Hajdúböszörményi TE – Túrkevei VSE 20:18
I. hely Hajdúböszörményi TE
II. hely Túrkevei VSE
III. hely Abonyi KC
IV. hely Karcag SE
Legjobb mezőnyjátékos: Vilmányi Imre Hajdúböszörményi TE
Legjobb kapus: Simon Márton Túrkevei VSE
Gólkirály: Gyenge Zoltán (16 gól) Túrkevei VSE
Legjobb abonyi játékos: Komáromi Zoltán
Felnőtt mérkőzések:
Abonyi KC – Túrkevei VSE 35:24
Hajdúböszörményi TE – Karcag SE 30:25
3-4. helyért Karcag SE - Túrkevei VSE 26:29
1-2. helyért Abonyi KC - Hajdúböszörményi TE 20:25
I. hely Hajdúböszörményi TE
II. hely Abonyi KC
III. hely Túrkevei VSE
IV. hely Karcag SE
Legjobb mezőnyjátékos: Kathi István Hajdúböszörményi TE
Legjobb kapus: Nagy Zoltán Túrkevei VSE
Gólkirály: Mészáros László (16 gól) Abonyi KC
Legjobb abonyi játékos: Pallér Péter
|
Nagy változások NB II-es kéziseinknél....! |
|
2016.08.29. 14:57 |
Nagy változások a HTE NB II-es férfi felnőtt kézilabda háza táján…
A csapat lassan túl van a nyári alapozáson, amely során szerencsére senki nem sérült le, és megfelelően felkészültünk a 2016/17 es szezonra. Sok változás történt. Mentek és jöttek játékosok, de a legfőbb változás az, hogy Tóth Tibort követően Bakos Károly vette át a szakmai irányítást. A csapat kellően motivált, és eltökélt, bár ez az éve a NB2 -ben nem a gyenge ellenfelekről fog szólni. Szinte minden csapat erősített, és sok új csapattal bővült a bajnokság. Nem szabad félvállról venni a mérkőzéseket, mert nagyon hajtós küzdő együttesekkel fogjuk szembe találni magunkat!
A szombati nap folyamán csapatunk Abonyba látogat egy felkészülési tornára, ami remek lehetőség lesz, hogy a csapat összekovácsolódjon!
HAJRÁ BÖSZI! :-
|
Értékes győzelem a bajnokesélyes csapat ellen – NBIII Keleti-csoport |
|
2016.08.28. 14:59 |
fotó: Kovács Gábor (Gabeszfotó)
NB III Keleti-csoport 4.forduló
Hajdúböszörményi TE – Jászberényi FC 1-0 (1-0)
Hajdúböszörmény, Városi Sporttelep 400 néző.
V.: Nagy Róbert – (Szilágyi Norbert, Pipicz Norbert)
HTE: Somogyi M. – Nagy P., Kovács G., Tóth V., Tatár E. – Szathmári Zs., Jeremiás G., Barzsó A., Molnár T. (Sólyom M. 88’) – Benke N. (Kis G. 23’), Nagy M.
Edző: Elek Norbert
Jászberény: Menczles I. – Maracsek Á. (Ludasi M. 75’), Herczeg L., Mile K. (Nyárasdi Zs. 22’), Kis R. – Hamar Á., Tisza K., Ulvicki M., Sorecz Sz. (Bojtor L. 54’), - Birtalan J., Hevesi-Tóth T.
Edző: Gelei Károly
Gól: Benke Norbert 18’
- Az NB III 4. fordulójában egy igazi „nagyágyú” csapatott fogadtunk a Vásár téren. Sokan talán a csoport bajnokesélyes csapatának is tartják a Jászberényt és nevek alapján nyugodtan mondhatjuk ezt mi is. - A Mile - Hamar- Ulvicki - Hevesi Tóth - Birtalan összeállítás már maga lehetne egy fél győzelem, de ebben a fordulóban porszem került ebbe a gépezetbe és nagyon nem működött valami a jászsági csapatnál!
- Ellentétbe nálunk, egy harcias mindenre elszánt HTE jött ki a pályára és mérkőzés első szakaszában veszélyesebbek is voltunk. - Benke Norbert több ízben a leshatárról indulva próbált gólhelyzetbe kerülni, míg a 18. percben sikerült is kiugrania, egy indítást követően, majd Menczeles Iván mellet bivaly erővel elrúgta a labdát, aki még bele tudott ütni a játékszerbe, de hárítani nem tudott, így a mérkőzés elején magához vette a vezetést a HTE. - A gólt követően sajnos Benke Norbi lesérült és a 22.percben le kellet cserélni, és a vendégek is nagyobb sebességre kapcsoltak, amire addig sem lehetet panasza a szépszámú közönségnek és a mérkőzés ezen szakaszában veszélysebben is játszottak, de igazi nagy helyzetet nem sikerült kialakítaniuk, egyet kivéve, mely Hamar Ádám előtt adódott, ollózó mozdulata szépségdíjasra sikeredett,de gólt nem ért el vele. Hatalmas lehetőséget puskázott el ezzel a vendég együttes. A szünetig komoly lehetősége egyik együttesnek sem volt már.
- A második játékrész több nagy HTE helyzetet hozott, Molnár Tamás és Nagy Máté előtt is adódott lehetőség bőven, amivel nem tudtak élni a srácok és félő volt, hogy ez megbosszúlja magát a másik oldalon, de végülis nem így lett. Így a mérkőzés végén egy óriási küzdelmet követően, ha nem is szép játékkal, de valamivel többet tett a HTE a győzelemért, így megérdemelten tartottuk itthon a három pontot.
Elek Norbert: – A mai egy nagyon értékes győzelem volt a bajnokesélyes csapat ellen. Úgy gondolom, ezt igazi csapatmunkával sikerült megszerezni. Le a kalappal a csapat előtt. Sajnos újabb játékosom esett ki sérülés miatt: Benke Norbertre is úgy néz ki, hogy hosszabb kihagyás vár. Egy jó csapatot sikerült megvernünk, ez a jövőre nézve mindenképp biztató.
Gelei Károly: - Később nyilatkozik!
Gratulálunk a Győzelemhez !
Hajrá Böszi !!! Hajrá HTE !!!
|
Megvédte elsőségét a HTE az ELTE Kupán |
|
2016.08.28. 10:13 |
A tavalyi évhez hasonlóan idén is a HTE nyerte meg az igen rangos ELTE Kupát. Nyugodt szívvel ki lehet jelenteni, hogy teljesen megérdemelten, s ez akkor is igaz ha a tények kedvéért megjegyezzük, hogy kétszer is a büntetőpárbajban diadalmaskodott csapatunk. A szerencse ezúttal lányainknak kedvezett, akik persze sokat is tettek azért, hogy Fortuna Istenasszony őket pártolja. Az első két meccs jól szolgálta, hogy kedvenceink belerázódjanak a tornába, a két másodosztályú alakulat elleni siker, túl nagy nehézséget nem okozott. St. Mihály elleni 5-0-t (Pádár Anita 3, Vigh Renáta, Benkő Mónika) a TF Futsal elleni 3-0-s győzelem követte (Tell Zsófi duplázott, s Ancsa is betalált egyszer), így az elődöntőbe jutás biztossá vált.
A csoportdöntőn a Tolna ugyan 3-0-ra legyőzte a mieinket, de nem volt ok a pánikra, mert a helyzetek megvoltak, csak nem sikerült értékesíteni őket, ellenfelünknek pedig minden bejött. Az elődöntőben így a másik csoport élén végző Szekszárd következett, amely rendkívül izgalmasra és kimondottan izgalmasra sikeredett, s mivel a HTE részéről Pádár Anita, a szekszárdiaknál pedig Szekér Anita talált a hálóba, a büntetőkre maradt a döntés, s hallatlan izgalmak után 3-2-re nyertünk.
A döntőben az ELTE ellen 4-1-re diadalmaskodó Tolna várt ránk, csakúgy, mint tavaly. Akkor 1-0-ra nyertek a Zebrák, Pádár Ancsa góljával, most úgy tűnt Vigh Reni lesz a nyerőember, de sajnos a Tolna rövid időn belül egyenlíteni tudott, emiatt büntetőkkel dőlt el az elsőség. Torma Lilla szinte megbabonázta riválisunkat, és 2-1-re mi jöttünk ki jobban a szétlövésekből, ennek köszönhetően az ELTE Kupa idén is Hajdúböszörménybe került.
Csak szuperlatívuszokban lehet beszélni CSAPATUNKRÓL, mindenki hozzátette a magáét, s igen egységes, összetartó társaság benyomását kelltették. Sikerült bebizonyítani, hogy egyáltalán nem verhetetlen a Tolna, s ez igencsak biztató a novemberi kupacsata előtt. Ahol reális esély van a továbbjutásra, de nagyot kell majd küzdeni érte. Úgy ahogy most szombaton.
Honlapunk köszönetet mond Kovács Marcinak és Clement Tamásnak akik ontották egész nap az információkat és eredményeket az otthon maradtaknak. Nélkülük ez a cikk nem jöhetett volna létre.
ELTE Kupa végeredménye:
1. HTE
2. Tolna
3. Szekszárd
4. ELTE -BEAC
5. Airnergy
6. TF Futsal
7 St. Mihály
A torna legjobb játékosa: Horváth Kata ( Szekszárdi UFC)
A torna kapusa: Torma Lilla (Hajdúböszörményi TE )
A gólkirálynő: Anna Shulha ( Tolna Mözsi Futsal SE )
Szép volt lányok!
Hajrá Böszi !!! Hajrá HTE !!!
|
Íme az ELTE-KUPA menetrendje – Női Futsal |
|
2016.08.25. 19:49 |
A futsallal foglalkozó honlapok közül elsőként mi közöljük a szombati ELTE Kupa részletes programját. A tavalyi évben a HTE nyerte a tornát a Tolna-Mözs előtt, s idén ugyanez a célja csapatunknak! A papírforma alapján a Tolna és a Szekszárd lehet a legveszélyesebb ellenfelünk!
A. csoport: HTE, Tolna-Mözs, TF Futsal, St. Mihály
B.csoport: Szekszárdi UFC, ELTE-BEAC, Airnergy
Program:
|
10:00 HTE - St.Mihály
|
13:40 Airnegry - ELTE-BEAC
|
10:30 Szekszárd - ELTE-BEAC
|
14:30 Tolna - HTE
|
11:20 Tolna - TF Futsal
|
15:00 ST:Mihaly - TF Futsal
|
11:50 Airnegry - Szekszárd
|
|
12:40 HTE - TF Futsal
|
|
13:10 Tolna - ST.Mihály
|
|
15:30 A3-B3
16:00 A1 - B2
16:30 A2 - B1
17:00 Bronzmérkőzés
17:30 Döntő
18:00 Díjátadó
A torna alatt büfé üzemel!!!
Várunk mindenkit sok szeretettel!!
|
Tolnán kezdenek lányaink a Magyar Kupában |
|
2016.08.25. 15:30 |
fotó: Kovács Gábor (Gabeszfotó)
A mai napon az MLSZ székházában sorsoltak a női Magyar Kupában. Csapatunk az első fordulóban erőnyerő, a 2. fordulóban a Tolna-Mözs otthonában kell kivívni a legjobb nyolc közé jutást. A mérkőzést november 5 vagy 6-dikán játsszák le Tolnán és egy mérkőzés dönt a továbbjutásról.
Női Magyar Kupa, 2. forduló
Tolna-Mözs – HTE
forrás: S.A.
|
A Mezőkövesd érvényre juttatta a két osztálynyi különbséget – Edzőmérkőzés NBIII |
|
2016.08.25. 09:11 |
Az élvonalban szereplő együttes ellen játszott csapatunk edzőmeccset, szerdán, ahol egy vállalható vereséget szenvedtünk a két osztállyal fentebb szereplő Mezőkövesd Zsóry-val szemben. - Edzőnknek kiváló lehetőséget adott ez az edzőmeccs, hiszen a Putnok ellen elvesztett találkozón, több hibát is vétett csapatunk, ezeknek a kiküszöbölésére mindenképp jól jött ez a találkozó. Új játékosok kipróbálására is kiváló volt a tegnapi mérkőzés, hiszen a Jászberény ellen három meghatározó emberünk sem áll majd az edző rendelkezésére, így az eddig megszokott összeállítástól biztosan el fog térni Elek Norbert.
Meccs krónikája:
Az első félidő hajrájában Gohér szerzett vezetést, majd Sós lőtt szép gólt a másodikban. A próbázó Mevoungou egy szöglet utáni fejessel növelte az előnyt, míg a hajrában Rőth adott túl erősen haza, a végén pedig Kink 16 méteres lövése talált utat a kapuba.
Mezőkövesd Zsóry – Hajdúböszörményi TE 5-0 (1-0)
Mezőkövesd, Városi Stadion 100 néző
Mezőkövesd 1. félidő: Dombó – Polényi, Szeles, Devecseri, Gohér, Hegedűs, Tóth, Molnár, Orosz, Vosahlik, Baracskai.
Mezőkövesd 2. félidő: Czuczi – Vági, Szeles, Hudák, Fótyik, Bacelic - Grgic, Egercsegi, Mevoungou, Sós, Kink, Strestík.
Vezetőedző: Pintér Attila
Hajdúböszörmény: Rácz - Kiss, Nagy P., Kovács G., Tatár - Jeremiás, Szatmári, Barzsó, Molnár - Benke, Nagy M.
Csere: Somogyi - Sólyom, Bereczki, Tóth, Rőth, Zsuga, Andorkó, Vígh, Papp.
Vezetőedző: Elek Norbert
Gólok: Gohér (44. perc), Sós (55. p.), Mevoungou (75. p.), Rőth (ög. 85. p.), Kink (90. p.)
Pintér Attila: - Hasznos volt a Hajdúböszörmény elleni edzőmeccs, de az első félidőben szereplők közül nem volt mindenkivel elégedett. Minden mérkőzés hasznos, amit játszunk, hiszen annál összeszokottabbak leszünk. A második félidőben pályára lépő csapattól azt kaptam, amit vártam, az első azon, hogy mindent megtesz-e annak érdekében, hogy ebben a klubban futballozzon, vagy azért, hogy beverekedje magát a kezdőcsapatba – értékelte a látottakat Pintér Attila vezetőedző.
Elek Norbert:- Az első félidőben jól játszottunk, jól tartottuk magunkat, ellenfelünk csak pontrúgásból volt veszélyes. A második félidőben kijött a két osztálynyi különbség és el is fáradtak a fiúk. A mérkőzés mindéképp jól szolgálja felkészülésünket a Jászberény ellen, ahol három meghatározó játékosunkat nélkülözni kell. Így nagy kérdés a védelmünk összeállítása a hétvégi bajnokira, de erre is megfogjuk találni a megfelelő egységet.
fotó/forrás: mezokovesdzsory.hu
|
|